Kedves Szülők!
Június 15-én, az utolsó tanítási napon, minden kisgyerek elmehet az unokatestvére ballagására. :p
Aki mégse tud elmenni, annak lesz ügyelet egész nap, de kérem, hogy jelezzék, ha ezt igénylik, mert csak azoknak a gyerekeknek rendelünk ebédet, akik biztosan itt lesznek. Kiteszek az osztály elé egy papírt, ezen írhatják be az igényüket, illetve kérhetnek napközit a június 16. és 30. közötti időszakra is. Júliustól már csak a városi szervezésű napközis táborokban lesz felügyelet.
A tanévzáró időpontja június 22. du. 6 óra. Kérem, hogy a gyerekeket ünneplő ruhába (fehér ing/blúz, sötét nadrág/szoknya, nyakkendő/sál) öltöztessék.
Zsuzsa néni
2017/05/31
2017/05/25
Az első közös családi nap helyszínéről fotók és útbaigazítás
Kedves Tanító nénik, Pálma és Szülők!
Az iskolai folyosón lévő barna szekrény oldalára került a végleges jelentkezési lap. Kérem jelölni.
Holnap, pénteken délután fogom elhozni a szekrényről, hogy összesítsük Ildikóval. Az első jelentkezések alapján nagyon szép számmal összejöttünk, megközelítőleg 90-n leszünk.
Vasárnap voltam helyszíni bejáráson a Gaja-völgyi Tájcentrumban Fehérvárcsurgó mellett. Készült pár fotó, hogy, aki nem ismerte még a helyet, az is lássa, hol lesz az első családi közös nap 2017. június 3-án szombaton.
Hogy találni könnyen oda Székesfehérvárról autóval?
A 81.sz. főútról Fehérvárcsurgó irányába indulunk. Aztán erről az útról az Isztimér felé vezető útra fogunk kanyarodni. Fehérvárcsurgón elhaladunk a Károlyi-kastély mellett (bal kéz felől lesz a kastély parkja). Aztán innen már csak követni kell az utat, ami odavezet a Tájcentrum parkolójáig. A parkoló jobb kéz felől lesz.
Ez a főkapu bejárata.
Ez a nagy parkoló a bejárat előtt. Díjmentes a parkolás.
Ez az információs tábla segít eligazodni a helyszínen.
Jelölve az Erdei-tó, amelynek környékén igyekszünk letelepedni. Mivel külön nem kértük a foglalási szolgáltatást, ezért úgy célszerű, hogy legyenek olyan vállalkozó kedvű családok, akik korábban kimennek, mint a gyülekezés ideje. Aki korábban ki tud menni, az lefoglalja a többiek részére is a helyet. A Tájcentrum reggel 6 órától nyit és 21 óráig tart nyitva.
Ezen a rövid kb 500 méteres erdei szakaszon keresztül közelíthető meg a tó partjáig gyalogosan.
A babakocsit lehet tolni az úton.
A tisztáson a tó közelében két ilyen fedett, de 2 oldalról nyitott épület van árnyékba húzódni. De, hozhatsz saját napernyőt vagy bevonulsz az árnyas fák alá.
Közelről ilyen. A tisztáson is van pár faasztal és két oldaláról fapad.
Fedett épületenként van 12 faasztal és 24 hosszú fapad.
Ez másik fedett épület, melynek túloldalán az a fehér épület a büfé. Ott üzemel a büfé wc egysége, a használat ára, ami ki van írva az ajtajára: 100,-Ft/fő/használat.
A büfé mellett van a gyerekeknek a játszótér. A büfé mellett az erdő felőli részen van nyilvános vízcsap.
A kis tóban horgászni külön díj megfizetése mellett lehet. Aki horgászni szeretne, jelezzen legyen szíves és megküldöm, mi volt kiírva a horgászatról az info táblán.
Közvetlen a víz partján is van pár kiülő.
A büfé mögött van tábori erdei wc is, az ingyenesen használható. Legalábbis nem volt az ajtajára írva a díjszabás.
A büfé felőli oldalról ilyen a tisztás.
Legyen szép a délutánotok.
Nagy Évi

2017/05/22
Fényképek rendelése
Kedves Szülők!
Megérkeztek a fotók a gyerekekről. Kérem, hogy aki az osztályképen felül is kért valamilyen képet, szíveskedjen a holnapi nap folyamán (kedden) megkeresni, hogy a rendeléseket le tudjam adni. A gyerekek üzenőjébe fogjuk beírni, mennyit kell majd fizetni. A pénzt a héten szedem.

2017/05/18
Gála
Kedves Szülők!
A pénteki nap a következőképpen alakul:
Délelőtt 9 órától főpróba lesz a Barátság Házában. Ekkor a gyerekek megtekintik az egész műsort, kb. 11 órára érünk vissza. Az első órát megtartjuk (matematika), a főpróba után viszont már csak ebédelünk, leeresztünk.
Az a javaslatom, hogy ne vigyék haza délután a gyerekeket, úgysem lesz lecke, pihenünk, játszunk egész délután, illetve lesz Palánta is, szerintem nyugodtan elmehetnek rá a gyerekek, belefér az időbe. Aki mégis el akarja vinni a gyermekét ebéd után, legkésőbb negyed ötre hozza vissza, mert itt az iskolában öltözünk át, és 3/4 5-kor indulunk át a gála helyszínére. Nagyon megköszönnénk, ha jönnének négy óra körül segíteni az öltözésben, sminkelésben.
Szereplés után Naomi és Mónika visszahozza az osztályt az iskolába, visszaöltöznek, pihennek, játszanak, amíg vége lesz a műsornak. Az a kérésem a szülők felé, hogy tiszteljék meg a szereplő gyerekeket és pedagógusokat azzal, hogy végignézik a műsort, és csak a gála végén jönnek át a gyerekekért.
Ha van olyan szülő, aki még nem vett jegyet, holnap reggel még megteheti nálam, délelőtt azonban visszaadom a maradékot, és innentől már csak a helyszínen vásárolhatnak.
Akinek kérdése van, nyugodtan keressen! :)

2017/05/17
Tisztelt Szülők!
- Május 22-én (hétfőn) megírjuk az utolsó magyar nyelvű környezetismeret felmérésünket.
- A Holidays and celebrations című témakör kikérdezése (27. szójegyzék) is a jövő héten lesz.
Loretta néni

2017/05/15
SZAVAZÁS EREDMÉNYE: közös családi nap 2017. június 3-án
Kedves Tanító nénik és Kedves Szülők!
A szavazás összeszámlálása után az eredmény a következő.
Időpont: 2017. június 3-a szombat
Helyszín: Gaja-völgy
Köszönöm a sok-sok eddigi segítség felajánlást, amit a jelentkezés mellett olvastam (tűzifa, bogrács, állvány, gázpalack, eszközök, nyársak, játékok ...stb)
Szükség is lesz rá és minden segítő kézre is, mert nagyon szép számmal veszünk részt a közös családi napon.
Például több bográcsra lesz szükség. Ki tud hozni és hány literest? Itt a blogon írja meg legyen szíves.
Mi fog ezek után következni?
Úgy egyeztettük Ildikóval (Kata anyukája), hogy e hét végére pontosan összeírásra kerülnek a teendők.
Aztán a teendők listája itt a blogon is megjelenik.
Utána, aki jön a közös családi napra, kérem majd megjelölni azon a teendők listáján, hogy miben fog tudni közreműködni. (Vásárlás, pakolás, főzés, játék.....stb)
Mindenki egyért, egy mindenkiért elv alapján.
Kérem a hétvégén figyelni a blogot.
Helyszíni bejárás! Ki szeretne csatlakozni?
Én ezen a hétvégén egyik délután autóval fogok a helyszínre kimenni. Akinek van kedve jöjjön nyugodtan. Több szem, többet lát.
Aki csatlakozna, várom visszajelzését, itt írjon a blogon és az iskolában első óra előtt egyeztetünk személyesen, hogy mikor megyünk.
Már csak 19 nap, és az 1/a. osztály ELSŐ családi napja lesz.
Szép estét kívánok,
Nagy Évi
(Vangelis anyukája)

2017/05/12
Gála + olvasó versenyek + nyári táborok
Kedves Szülők!
Május 19-én, du. 5 órakor lesz az iskolai gálaműsor a Barátság Házában. A gyerekek a Ki mit tud?-os műsorral lépnek fel, illetve T. Kata elmondja az angolos versét, amivel második lett az angol szépkiejtési versenyen. Jegyek 1000 Ft-os áron nálam kaphatók, korlátlan számban lehet venni.
Két olvasó versenyre is szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik angol nyelvű, a jelentkezési lap kint van az osztály előtt. Részletekről az angolosoknál lehet érdeklődni. A másik egy nyári szülő-gyerek olvasóverseny, ezen a linken lehet jelentkezni, nagyon tudom javasolni, mert érdekes, jó könyveket lehet olvasni, és gyakorlásnak sem utolsó. Több korosztályban is meghirdetik, szóval akár egy egész család is benevezhet.
http://levelezoversenyek.hu/nyari-olvasoverseny/
Többen érdeklődtek a nyári napközis táborok felől. Július 3.-ig az iskolában lesz ügyelet, utána turnusokban lehet részt venni a városi szervezésű táborokban. Érdeklődni és jelentkezni az alsós igazgatóhelyettesnél lehet a titkárságon.

2017/05/10
SZAVAZÁS az 1/a. osztály közös családi nap
Kedves Tanító nénik és Szülők!
A szülői munkaközösség nevében írom ezt a bejegyzést. Én és Ildikó (Csanádi Kata anyukája) is láttuk itt a blogon, hogy semmiféle reakció nem érkezett a közös családi nap bejegyzéshez.
Tegnap beszélgettünk arról, hogy mi lehet az oka, hogy senki nem szólt hozzá.
Miért szervezzük a közös családi napot?
A gyermekeink 8 évig együtt lesznek az osztályban, közösen tanulnak, játszanak. Már eddig is nagyon sok új szoros barátság szövődött közöttük.
Mi szülők, jó páran már ismerjük is egymást, mert találkozunk a folyosón vagy az udvaron és a szülői értekezleteken. Többen tartják/tartjuk is a kapcsolatot iskola után.
Igény merült fel arra, hogy ennél többre van szükség. Nagyon jó kezdeményezés ez, mert valóban mély szoros szövetség alakulna ki köztünk felnőttek között is az osztályban, nemcsak a gyermekeink között.
Az alábbi kérdések merültek fel eddig a családi nappal kapcsolatban.
A.) mi lesz?
Terv: társas bográcsozás és együttes sok játék. Jó előre közösen megbeszéljük és beosztjuk, ki milyen feladatot tud vállalni a családi nap sikeres és vidám bonyolításához.
B.) kötelező-e részt venni?
Ezt mindenki önmaga dönti el, igénye van-e rá vagy sincs.
C.) mennyibe fog kerülni?
Attól függ, mit fogunk csinálni és hol. Nyilván a költségekkel nem fogunk elszállni.
Ahogy eddig is igyekeztünk mindig körültekintő költséggazdálkodást végezni, ennél is így lesz.
A blogon kiírt bármelyik helyszín jól megközelíthető. Már csak elhatározni kell, melyik legyen vagy más helyszínt nézni.
Ha van más helyszínre javaslat, akkor ide a bejegyzés alá kérjük beírni.
Külön buszt nem bérelnénk, hanem autóval mennénk.
Tervezett költségek: bográcsozáshoz alapanyagok 500,-Ft/fő. Ha marad az összegből, akkor bekerül az osztály kasszájába.
Ha olyan helyre megyünk, ami belépődíjas, ott belépőjegy ára/személy.
És, ha olyan helyre megyünk, ahol bérelni kell a tűzrakáshoz a helyet, akkor annak díja elosztva vagy, ha marad a bográcsozás tervezett költségéből, akkor abból rendeződik az ára.
Egyéb: italokat (gyümölcsital, ásványvíz....), ropogtatni valót, sütiket, gyümölcsöt, azt mindenki maga hoz, és kitesszük a kollektív asztalra.
D.) mikor legyen?
2017. május 15-e hétfőig SZAVAZÁS. Az az időpont nyer, amelyik a legtöbb szavazatot kapja.
A blog bejegyzés alatt könnyedén, rövid idő alatt be lehet írni a választ egy betűjellel a.) vagy b.)
Gyermekenként egy Szülőtől kérünk szépen betű jelölést. Aki nem írja le betű jelölését, automatikusan elfogadja a többség által választott időpontot.
a.) 2017. június 3-a szombat.
VAGY
b.) 2017. szeptember 16-a szombat.
E.) meddig kell a tervezett összeget odaadni?
A megszavazott időpont hetében hétfőn délután, hogy a beszerzést lehessen intézni.
A válaszokat köszönöm a Szülőktől és a Tanító néniktől is!
Nagyon szép napot kívánok.

2017/05/07
Anyáknapi Köszönet
Kedves Zsuzsa néni!
Azt hiszem szülőtársaim, édesanyák nevében is beszélhetek.
Nagyon szépen köszönjük a gyerekek által készített ötletes anyák napi ajándékban való segítséget. 😊

2017/05/03
CSALÁDI NAP
Kedves Tanárnők,ès Szülők!
Míg vártuk a gyerekeket,hogy hazaèrjenek a kirándulásból,azalatt a "pár óra alatt" tudtunk kicsit beszèlgetni,ès felmerült a KÖZÖS CSALÁDI NAP amiről már esett szó a szülői èrtekezleten is.
Tervezett Időpont: Június.3 /Pünkösd előtti szombat/
Várjuk az ötleteket,hova menjünk?!?!?
Elhangzott:Pákozd-Alcsúti Arborètum-Gaja Völgy-Halesz Park
Ha valakinek van mèg ötlete,kèrem ne tartsa magában 😀😀😀😀
Köszönöm: Tegzesnè Zita
2017/05/02
Fényképezés
Kedves Szülők!
Május 4-én, csütörtökön, fényképezés lesz az iskolában. A gyerekek üzenőjében jelölhetik be, hogy melyik fajtából szeretnének kérni. Kérem, hogy írják is alá a papírt, mert csak szülői hozzájárulással állítom be a gyerekeket az adott fotóra. Az osztályképen mindenki szerepel, de Önök döntik el, hogy kérnek-e belőle.
Szeretném, ha aznap minden kisgyerek szép ruhában jönne. Javaslom, hogy legyen váltóruhájuk is a délutáni játékhoz.

Subscribe to:
Posts (Atom)