2018/08/31

Tanévkezdés

Kedves Szülők!

Remélem, jól telt a nyár, és minden gyermek kellőképpen kipihente magát. :)

A tanévnyitó ünnepély szeptember 2-án, vasárnap, du. 6 órakor lesz. Szokás szerint a teremben gyülekezünk, és együtt megyünk ki az ünnepségre.

Mivel sok gyermeknek jön kistestvére elsőbe, lehetőség van arra, hogy ők köthessék fel nekik a nyakkendőt. Amennyiben ezt szeretnék, ezeknek a gyerekeknek az elsősökhöz kell menniük, és az elsős tanító nénit keresni ez ügyben. Ez azt is jelenti, hogy az ünnepségen ők az elsős tesó mellett fognak állni, de ünnepség után a mi termünkbe jöjjenek fel. Kérem, hogy korán érkezzenek, mert a nyakkendőt át kell venni, a tanító néninek pedig meg kell szerveznie, ki hova álljon.

A tanévnyitó után kérem, hogy minden szülő jöjjön fel a terembe, mert lesz egy pár perces adminisztráció, amit muszáj megejtenünk.
Vasárnap hazavihetik a tankönyveket, javaslom, hogy hozzanak szatyrot vagy táskát. Lehet hozni a bizonyítványt is, vagy a technika dobozt, ha már összeállt.

Ha valaki még nem vette meg az írószereket, esetleg elvesztette a listát, amit év végén kapott, itt az emlékeztető:

3. osztályban szükséges eszközök

Magyar: 1db mesefüzet (lehet az idei folytatása) + 3db A/5-ös vonalas füzet (nyelvtan, fogalmazás, dolgozat)
Angol:
Naomi néni: 1db A/5-ös vonalas füzet + 1db A/4-es vonalas füzet + 1db szótárfüzet (Katie-vel közösen fogják használni)
Mónika néni: 1db A/5-ös vonalas füzet
Katie: 1 db A/5-ös vonalas füzet
Loretta néni: 1 db hangjegyfüzet (lehet az idei folytatása) + 1db A/4-es sima füzet
Egyéb:
1 db üzenőfüzet
30 db rajzlap mappában (famentes)
1 csomag A4-es fénymásoló papír
színes ceruzák, zsírkréta, filctoll, 1db fekete tűfilc, jó minőségű 6 db-os tempera festék (tubusos, nem tégelyes!), vízfesték, ecsetek (2-es, 4-es, 8-as vagy 10-es), rongy, festőpóló
3 csomag írólap
tükör, 2 db vonalzó (15cm-es a tolltartóba, 30 cm-es a dobozba), mérőszalag, műanyag hőmérő, műanyag óra, olló, 2db ragasztó, cellux ragasztó
5 db mappa: környezetismeret, magyar, matematika, angol, rajz (lehet az idei)
testneveléshez: fehér póló, tornacipő, váltózokni, ugrókötél (nem műanyag!)
tisztaságcsomag (fésű, pohár!, kiskanál!)
váltócipő
Csak abból az eszközből kell újat venni, ami tönkrement, elveszett vagy elfogyott.
Az első tanítási napra kérünk tisztaságcsomagot: wc-papír, papírtörlő, papír zsebkendő, szalvéta. Szappanunk még van bőven!

Szeretném kérni azokat a szülőket, akik olvassák ezt a bejegyzést, hogy osszák meg a facebook-on is, hogy mindenkihez eljusson az infó. Köszönöm! :)

Boldog új évet kívánok! Találkozunk vasárnap! :)

Zsuzsa néni