Kedves Szülők!
A gyerekek ma megkapták az első szöveges (negyedéves) értékelésüket minden tantárgyból. Kérem Önöket, hogy olvassák fel a gyereküknek, és beszéljék is meg velük. Az értékeléseket, kérem, írják is alá.
A szünet utáni első tanítási nap november 7., és A héttel kezdünk. Az órarend szerinti felszerelésen kívül a novemberi Tappancs újságot is hozzák el a gyerekek. A hiányzók ezt még nem kapták meg.
Ezen a napon lesz az első fogadó óra is, 17-18 óráig. Kérem Önöket, hogy erre csak azok a szülők jöjjenek, akiket a tájékoztató füzeten keresztül írásban hívtunk, illetve akinek az értékeléssel vagy egyéb iskolai dologgal kapcsolatos kérdése, problémája van. Ami nem sürgős, vagy amit pár mondatban bármelyik reggel vagy délután meg tudunk beszélni, azért felesleges eljönni és sorban állni.
Néhány dologból kifogytunk, illetve a gyerekek felszerelését fel kell frissíteni. Sok gyereknek elkopott a postairónja, és elfogyott a ragasztója. Mindkettőt sokat használjuk, ezért kérem, hogy a szünetben tegyék rendbe a tolltartókat, és vegyenek ragasztót. Ugyancsak szeretnénk kérni szalvétát és papírtörlőt, ebből fogy a legtöbb.
A szünetre jó pihenést kívánok, aludjanak és játsszanak sokat a gyerekek!
Zsuzsa néni
No comments:
Post a Comment
Note: only a member of this blog may post a comment.