Kedves Apuka!
Köszönöm a lenti bejegyzést. Akkor most felteszem az enyémet is.
Kedves Szülők!
Sokat gondolkodtam azon, hogy közzétegyem-e
ezt a bejegyzést, mert nem szeretnék beleavatkozni abba, ami szülők facebook
csoportjában zajlik. De nagyon bánt, ami és ahogy felkerült oda tegnap este, és
úgy érzem, reagálnom kell, mert nem akarom, hogy Önök fél információk alapján
alkossanak véleményt, esetleg kellemetlen konfliktus alakuljon ki. (Úgy látom, elkéstem.)
Az iskola nem katonai kiképzőhely,
hanem gyermekintézmény, ahol különböző személyiségű, habitusú és neveltetésű
gyerekek alkotnak közösséget. Óhatatlanul adódnak konfliktusok, és egy olyan
osztályban, mint a mienk, ahol sok az öntörvényű, nehezen kezelhető gyerek,
gyakrabban vannak összezördülések. Néha nehéz megakadályozni, hogy elfajuljon
egy-egy veszekedés. Minden közösségben van olyan, aki provokál, és van, aki üt
vagy rúg, főleg, ha provokálják. Jelen eset résztvevői ilyenek. Az előbbit könnyű letagadni vagy
elhallgatni, utóbbit nem, mert látszik. Nem kétséges, hogy a közvélemény kit tart inkább
bűnösnek, pedig a másik se ártatlan.
Jól tudjuk szülőként, hogy a baj
akkor is megesik, ha ott állunk a gyerek mellett. A legtöbb, amit tehetünk,
hogy igyekszünk mielőbb orvosolni a problémát. Pedig nem több tucatnyi gyerekre
kell otthon felügyelnünk. Egy iskolában kivitelezhetetlen, hogy folyton szemmel tartsunk minden gyereket, és az sem elvárható, hogy minden konfliktust fülön
csípjünk. Előfordul, hogy csak utólag tudunk intézkedni, feltéve, ha
tudomásunkra jut az eset. Lehet, hogy most felháborodnak páran, de szerintem nem is kell feltétlenül mindenről tudnunk. A gyerekeknek meg kell tanulniuk a felnőttek nélkül is megoldani a konfliktusaikat, és ha nem akarunk örökké helyettük intézkedni, akkor erre van is esélyük. Más kérdés, ha valakit durván bántalmaznak. (Nem egy kis karmolászásra, haj- meg pulóverhúzogatásra gondolok.) Ebben az esetben szükség van felnőtt segítségére is.
A sértett gyermek egyszer sem
jelezte a csoportra vigyázó pedagógusnak, hogy bántották. Minden egyes esetről
csak utólag, a nagyszülőtől értesültem, mint osztályfőnök. A szülő nem kereste
az illetékes pedagógust a problémával, nem jött fogadó órára, nem érdeklődött a
másik fél álláspontjáról, sem arról, hogy történt-e intézkedés az esettel,
esetekkel kapcsolatban. Pedig ha megtette volna, akkor tudná, igen, történt.
Történtek elbeszélgetések gyerekekkel, szülőkkel, akik együttműködők és
készségesek voltak a probléma megoldása érdekében. Konzultáltunk a kollégákkal,
mire figyeljünk, és megbeszéltük osztályszinten is, mit kell tenni, ha valaki
bánt minket. A bántalmazó gyerek osztályfőnöki figyelmeztetést kapott, és az
igazgatót is tájékoztattam, ahogy azt minden olyan esetben megteszem, amikor
valamilyen probléma merül fel az osztállyal, vagy egyes gyerekekkel
kapcsolatban.
Nem volt szándékom a posztoló szülőt megbántani, csak azt szerettem volna jelezni, hogy bármi történik, mindig tájékozódjanak, mielőtt háborognak, intézkednek vagy véleményt alkotnak. Az a kérésem, hogy ne kerüljék meg a pedagógusokat, mert ők vannak egész nap a gyerekekkel, előfordulhat, hogy elmondanak olyan dolgokat is, amit a gyerek otthon nem mesél el, vagy éppen másképp mesél. Minden igazságnak két oldala van, és a gyerek csak a saját szempontjából látja a dolgokat. Ahhoz, hogy igazságosak legyünk, mindenki álláspontját ismernünk kell.
Megértem a szülőt, hogy
felháborodik és aggódik, ha bántják a gyerekét. De a tegnapi poszt helyett
inkább jött volna be az iskolába, hogy beszélgessünk, és keressünk közösen
megoldást. Mindenki jobban jött volna ki ebből a helyzetből.
Nekem az osztályban minden gyerek
egyformán fontos. Nagyon sajnálom a kislányt, akit bántottak, de próbálok
segíteni annak is, aki bántotta, mert ő még csak egy kisgyerek, és nekünk
felnőtteknek az a dolgunk, hogy jó irányba tereljük, ne pedig ítélkezzünk felette.
Zsuzsa néni
