2018/06/12

A következő tanév osztály családi nap időpontjai


😊FONTOS KÖZZÉTÉTEL:🔔 Több, mint egy hét eltelt a második családi kirándulás óta. 🍦Mielőtt még vége lenne a tanévnek, szeretném megköszönni mindenki számára, hogy eljött és nagyon sajnálom, aki nem lehetett velünk akkor ott. És nagyon köszönöm, akik segítettek bármiben is a szervezkedés folyamán és azt a derűs lelkesedést, amivel részt vettetek a játszásban.
 
 🎠🌈 Különleges nap volt az a szombati, mert a közös játékok, az együtt hajrázás és a sok nevetés, igazi nagy családdá formálta a 2/a közösségét. Ti is így érzitek, ugye? 
 
😉Ott, akkor már felmerült, hogy legyen évente 2 közös osztály családi nap, kötöttségek nélkül, mert jó érzés találkozni iskolán kívül és eltölteni pár vidám felhőtlen órácskát együtt. Ezért már most jelzem, hogy tudjátok úgy ütemezni, hogy a következő tanévben ekkor lesznek az osztály közös családi napjai: 
 
Az egyik 2018. októberben szombati napon KÖZKÍVÁNATRA 🥖🍕🍕🍬🍬🍾🍾szalonna, virsli sütögetés lesz Fehérvárcsurgón a szokásos helyen. 
 
A másik 2019. június 1-én szombaton (ugyanúgy autóval), egy közeli farmra 🎉🎈🎈megyünk el. Ehhez nyugodtan írjatok ötleteket, melyik legyen az. Örömmel várom tőletek. 
 
Kellemes nyarat kívánok és sok-sok nevetést, jó egészséget.
 
 

No comments:

Post a Comment

Note: only a member of this blog may post a comment.